„…és most egy körben haladva mindenki nevezze meg a kedvenc állatát, aztán meséljen egy fun fact-et magáról!”
Na, ez az, amit nálunk biztosan nem fogtok hallani egy csapatépítő alkalmával. A jégtörő játék sokszor kínos feszengések közepette hadarva letudott élettörténetek sora, ami senkinek nem hiányzik egy átlag péntek délutánon.
Pedig mi is nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kollégák ne csak felületesen ismerjék egymást. Még ha nem is tudod, hogy mi Ági kedvenc színe vagy hogyan hívták az első kutyáját, azért nem baj, ha láttad már ötletelni, versengeni, következtetni, gazdálkodni vagy döntésre jutni egy-egy kihívást jelentő helyzetben. Ezek a pillanatok olyan értékes képességekről ránthatják le a leplet, amelyeket később a munkahelyen is lehet kamatoztatni.
Egy jó vezető tudja, hogy egy vállalkozás sikeressége ugyanannyira múlik egy hiánypótló ötleten, mint a kollégákon, akik segítenek megvalósítani azt. Épp ezért a kiváló csapatmunka és a hatékony kommunikáció elengedhetetlen alkotóelemei a céges kultúrának, bár kiépítésük és fenntartásuk nem mindig könnyű feladat. Amikor a munkatársak jól ismerik egymást, könnyebben meglátják egymás erősségeit, gyengeségeit és munkastílusát, így hatékonyabban működhetnek együtt a hétköznapokban is.
Ha úgy érzitek szükségetek van rá, hogy jobban (vagy akár újra) megismerkedjetek egymással, ajánlunk nektek három játékot, ahol pontosan ez a cél:
1. AUKCIÓ
Egy játék, ahol egyszerre lehetsz a művész és a licitáló vevő is? Naná!
A játék elején a csapatok kapnak két rajzlapot, amelyeken fel van tűntetve, hogy mit kell rajzolniuk. Miután elkészültek a „mesterművek” elindul az aukció és a licit háború, ahol a cél megszerezni a legtöbbet érő képeket. Az a csapat nyer, aki a megvásárolt képeivel a legtöbb profitot termeli, de vigyázzatok, nehogy menet közben elfogyjon a pénzetek!
Ha a csapatépítő célja, hogy minél többet tudjatok meg egymásról, akkor az Aukció szuper választás, hiszen a játék alapját egymásra való figyelem képezi. A csapattagok az elejétől a végéig közösen hoznak döntéseket, gazdálkodnak a rendelkezésükre álló játékpénzzel és licitálnak kollégáik saját kezűleg létrehozott alkotásaira. Szórakoztató, izgalmas és nevetéssel teli program, ahol közelebb hozhatjuk a dolgozókat egymáshoz a humor és a játék erejével. Bővebben itt olvashatsz róla.
2. KOLLÉGÁK SZERINT
Szerinted a főnöknek melyik tetszett jobban: a Barbie vagy az Oppenheimer?
A fenti kérdésre mindannyian tudjuk a helyes választ. De vajon a főnököd is azt választotta? Ha jól ismered a többieket, könnyedén megnyerheted ezt a játékot, de vigyázz, lehet, hogy ők jobban ismernek téged. A Kollégák szerint a listák játéka, dolgozz csapatban, elemezd ki a helyzetet és válaszd a legvalószínűbbet a győzelemhez. A Kollégák szerint játékunkban amellett, hogy a résztvevők egyéni véleménye alakítja a játékot, egyértelmű célja, hogy jobban megismerjétek egymást. A lehetőség adott, hogy mindenki saját tartalommal fűszerezze meg a csapatépítő programot. Mi a kedvenc helyük az irodában? Melyik volt a legkedveltebb céges rendezvényük? Mit szeretnek legjobban a cégben? A Kollégák szerint kiváló lehetőséget ad, hogy még személyesebbé tegyétek az élményt, mi pedig segítünk, hogy ezek a kérdések megtartsák a játék izgalmát. Nézd meg itt a részleteket.
Pro-tipp: ezt a játékot online verzióban is kérheted, így egy kollégának sem kell kimaradnia! 😉
3. QUIZ@
„Megmondtam, hogy Vanilla Ice igazi neve Robert Matthew van Winkle!”
Ha voltatok már hagyományos kocsmakvízen, szorozzátok fel az élményt százzal. A Quiz@ játékban nem az általános műveltségen van a hangsúly, ezért a hasznos tudásotok mellett minden haszontalan tudásotokra is szükségetek lesz a győzelemhez. A kérdések tele vannak képekkel, zenékkel, videó és hangbejátszásokkal, megteremtve egy valódi kvízshow hangulatát. A csapatok a kérdésekre adott helyes válaszokért cserébe pontokat szereznek, és a csapat győz, aki a játék végén a legtöbb pontot gyűjti össze. Például az, aki tudja Vanilla Ice igazi nevét.
Ez a legkeresettebb programunk, mert tökéletesen alkalmazható minden fajta rendezvényen, hiszen a kérdések a közönség korának és ízlésének megfelelően alakíthatóak. Remek alkalom arra, hogy feltárjuk kollégáitok rejtett képességeit és passzív tudását, amiről nem csak jókat lehet majd beszélgetni a hétfő reggeli meeting előtt, de inspirálóan hathat a további közös munkára is. Izgalmas, változatos, humoros és egyedi élmény, amely biztos sikert arat az eseményen. Itt találsz további infókat a játékról.